Röviden: a Newbury lakás berendezése IKEA. Az ágy lehet, hogy nem, mert nagyon kényelmes. A mosógépet meg nem sikerült elindítani, mert eltűnt a használati utasítás. Egy egész team dolgozott rajta pár napig, hogy a fehér ingeim kimosódjanak, de aztán a béna takarító(nő?) beletette az egészet egy lavorba, amiben valami büdös kulimász volt, így lehetett kezdeni előlről a mosást.
3-án pénteken egész nap lakásokat néztem a környéken, házioltártól kezdve fejemet beverem mennyezetig sokmindenben volt részem. Newbury, Reading és pár tanya után (a romantikus tanyasi életet aztán elvetettem, miután rájöttem, hogy a látogatóim nem biztos hpgy a magányra vágynak) Oxfordban kötöttünk ki, ami első pillantásra megtetszett. Igen, itt tudnék élni, éreztem. Az egyik kis sorházi lakás kerttel különösen tetszett, a Temze és egy csatorna között, árvívveszélyes területen. Ott és akkor még ugyan nem döntöttem, de 7-én visszamentem még két lakást a környéken megnézni és miután egyik rosszab volt, mint a másik, emellett döntöttem.
Hogy a sikeres lakásvadászatot megünnepeljem, elmentem a helyi művészmoziba (Phoenix Picture house) egy ausztrál borkóstolóval egybekötött Priscilla vetitésre. 8 bort sikerült végigkóstolni két helyi leányzó társaságában, majd jött a film, aminek az ausztrál angolját harmadjára sem értettem. Na nem a sztorit, az nem olyan bonyolult. Kár, hogy a film után kiderült, hogy elment az utolsó vonat. Úgyhogy úgy öltönyben, aktatáskával bekopogtam egy ifjusági szállóba és 6 horkoló fiatal társaságában töltötem az éjszakát emeletes ágyon. Jobb, mint a hideg állomáson, persze.
De a borok miatt megérte. Majd viszek ki magyar borokat, hogy elámítsam a mozipresszóst, aki 6 hetente csinál kostolót, mindig más országra tematizálva.
Lényeg, hogy szerdán hazajutottam. Legközelebb arról mesélek majd, hogyan lettem kin vizilabdás. Aludjatok jól, álmodjatok szépet.
